Cikkek : Szeretek Ábrahám Edit lenni |
Szeretek Ábrahám Edit lenni
Mészáros Márton 2007.06.01. 20:40
Szeretek Ábrahám Edit lenni c. cikk 2002-ből...
Szeretek Ábrahám Edit lenni
Címlapinterjú a Barátok Közt Claudiájával
Bus István
Nők lapja
2002.11.06
Claudia a Barátok közt-ből... Hm... Nem a kedvencem. A szegény Andrást betegállományba küldte, a Misi gyereket meg egyfolytában manipulálja... – morfondírozom, ahogy közelítek az interjú helyszíne, egy cukrászda felé. |
|
Onnét azonban kimosolyog rám Ábrahám Edit, és nem azzal a claudiás krokodilmosollyal, hanem lefegyverző kedvességgel. Éppen ellentéte a sorozatbeli, kocka észjárású, számító karrierrobotnak. Mentegetőzik, hogy megfázott, ezért nincs formában, én meg elhűlök, hogy akkor milyen lehet, amikor egészséges. Mert itt és most hihetetlenül bájos és elragadó. Nem állom meg, hogy ezen megfigyelésemet ne közöljem vele.
– Azt én is tudom, hogy teljesen eltérő a karakterem, mint Claudiáé. Ő szigorú, rideg üzletasszony. Én meg sokkal nyíltabb, melegszívűbb vagyok.
– Gonoszt játszani persze, mindig hálásabb. – Az biztos. Nagyon szeretem a gonosz jeleneteket. Amikor végzünk, utána mindig a többiek nyakába borulok, mondván, "te jó ég, én nem ilyen vagyok, ne haragudjatok..." Ha valakinek le kell kevernem egy pofont, akkor, miután leállnak a kamerák, mindig megpuszilom.
– Lehet tanulni valamit Claudiától? – Talán egy kis keménységet, mert abból erőt lehet meríteni. Vannak persze, közös vonásaink is. Én sem kaptam könnyen semmit az életben – a Bakok mindenért keményen megdolgoznak. Amit pedig a fejembe veszek, azt meg is csinálom.
– Mi az, amit nem kapott meg? – Például a színházi szerepeket. Egyszer, ha vége lesz a sorozatnak, bízom benne, hogy kihasználják majd a színpadi színészi tehetségemet. Talán még megkaphatom a koromnak megfelelő szerepeket.
– Adjunk tippeket Nők Lapját olvasgató színházi direktoroknak! – Szívesen eljátszanám például Blanche-ot A vágy villamosában. Most már az igazi, érettebb női szerepekre vágyom. Vannak példaképeim, akikre a mai napig felnézek, és ha látom őket egy előadásban, arra gondolok: "Igen, ilyennek kell lennie egy nőnek." Például Szegedi Erika. Kár, hogy a fiatalabbak már nem ismerik annyira… A fiatalok csak azokat ismerik, akik a tévében szerepelnek. Ez igazságtalanság.
– Ezt akár önre is mondhatják. – Pontosan. A szakmabeliek felróhatják, hogy miért van az, hogy Ábrahám Edit szerepel a címlapon, hiszen "csak" a Barátok közt-ből ismerik, és nincs akkora színházi múlt mögötte...
– De ez sem így van. – Nem, csak éppen elmaradtak a látványos kiugrások. Játszottam a Tháliában, a Vígszínházban, énekeltem az István, a király-ban. Gazdag szerepeim voltak, de egyikről sem beszélt a város. Érzem is, hogy a szakma kicsit mintha rossz szemmel nézne rám emiatt.
– Lehet, hogy rossz szemmel nézik, ugyanakkor meg néhányan közülük ott kilincselnek, csak hogy bekerülhessenek. – Viszont nagy döntés, ha valaki rászánja magát. Van olyan színházigazgató, aki választás elé állítja a színészt: vagy tévés munka, vagy pedig ugrik a szerep és a színházi tagság.
– Mint Stohl Andrásnál. – Nem akartam neveket mondani. De ő okosan döntött. A mai világ nem csak arról szól, hogy kizárólag a tiszta művészet lebegjen a szemünk előtt. Be kell menni az üzletbe, és ugyanannyiért kapok tíz deka párizsit, mint akárki más.
– Most is a Barátok közt-öt választaná? – Természetesen. Jóllehet, a sorozat indulásakor nem is sejtettük, micsoda népszerűséget szerez majd nekünk. |
– Mennyire tud előre tervezni? Néha emberek csak úgy eltűnnek, "kiíródnak" a sorozatból. – Szerintem engem szeretnek az írók és a sorozat készítői, bár nem csak ettől függ, ki megy, és ki marad. Egyébként szerződésünk van, az embernek pedig vannak megérzései: hátha nem vagyok olyan rossz, hátha izgalmas még a figura, hátha tudok még színészileg is belevinni új színeket, és talán szeretnek a nézők is.
– Olvastam valahol, hogy a Danit játszó Váradi Zsoltot a metró utasai inzultálták. Önnel történt hasonló dolog? – Legfeljebb olyanok történtek, hogy összesúgtak a hátam mögött: "Ott megy Claudia! Tudod, az a gonosz!" Vagy amikor egy boltban függönyt vásároltam, olyan undokul szolgáltak ki, hogy azt el nem lehet mondani. Természetesen tudtam, hogy ez nem nekem szól, hanem a szerepemnek. De sokszor odajönnek, és biztosítanak arról, hogy mennyire szeretnek.
– Kap szerelmes leveleket? – Igen. Volt olyan, amelyiktől meg is ijedtem. Egy férfi megírta, hogy szeret, imád, és vár engem Miskolcon, de a kis miniszoknyám legyen rajtam. Volt, aki e-mailezni akart velem, és azt írta, hogy én vagyok a nagy ő az életében. Ezektől tényleg megrémülök. Ne belém legyenek szerelmesek, hanem a húszéves lányokba!
– Milyen furcsa, hogy egy sorozattól kapta meg a nagy sikert... – Hiszek abban, hogy az életben nincsenek véletlenek. Valamiért úgy kellett lennie, hogy ne a pályám elején jöjjenek a sikerek. A főiskola harmad-negyedévében például kaptam nagy filmszerepeket. Játszottam az Appassionatában, a Kettévált mennyezetben meg a Fekete rózsában. De mindig jött valami, ami megakasztotta a karrieremet. Amikor viszont megszületett a kisfiam, tudatosan vonultam vissza a színészettől. Éppen kéthetes korában például, amikor kaptam egy nagy filmfőszerepet, de visszautasítottam. Semmi pénzért nem hagytam volna ott a gyerekemet. Ehhez kapcsolódik egy nehezebb időszak is a Barátok közt-ből, amikor el kellett játszanom azt, hogy meghalt a fiam. Borzasztóan éreztem magam. Végigsírtam a forgatókönyv-olvasást és a felvételeket. Olyan két hetet jelentett ez az életemben, amit senkinek sem kívánok. Tökéletesen átéreztem a szereplő szenvedését.
– Nagyon fontosnak tűnik a családja. – Az a legfontosabb. Apukám rendőr volt – sajnos, már nem él –, anyukám pedig adminisztrációs munkakörben dolgozott. Szegénységben, de nagy szeretetben – szinte vattába csomagolva – nőttem fel. Ezt a szeretet szeretném továbbadni én is a mostani családomban. A férjem informatikus, egy céget vezet, ez a második házasságom. Az elsőből született egy fiam, Péter, tizenkilenc éves lesz, és az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar szakra jár.
– Az ifjú bölcsész hogy értékeli a sorozatot? – Ugyan nem lát minden epizódot, de követi az eseményeket, és nagyon büszke rám.
– A család miképpen dolgozta fel azt, hogy egyik napról a másikra lett nagyon ismert? – Tetszik nekik, de néha besokallnak. A fiam időnként oldalba bök, ha közösen vásárolunk, hogy menjünk innen, mert mindenki néz. Az engem is zavar, ha belebámulnak a tányéromba, hogy mit eszem. De ilyenkor arra gondolok, hogy ha véletlenül találkoznék Julia Roberts-szel, ugyanilyen idegesítően viselkednék.
– Szereti a sztárokat? – Gyerekkoromban dzsesszbalettre jártam, és szteppelni is tanultam – Lehoczky Zsuzsa miatt. Musical-színésznő szerettem volna lenni, mert kilencévesen láttam a My Fair Lady-ben. Lenyűgözött. Ő volt Eliza, Básti Lajos pedig Higgins professzor. Amikor kijöttem a színházból, eldöntöttem, hogy színésznő leszek.
– Otthon mit szóltak ehhez? – Nem örültek neki. Anyukám népi táncos is volt, és tudta, hogy a színpadi lét milyen nehézségekkel jár. Azt szerette volna, ha rendes polgári munkát találok. Ezért tanultam különböző nyelveket – gyerekkoromban németül, mert minden nyáron két hétig cseregyerekként az NDK-ban üdültem. Ennek az lett az eredménye, hogy később német nyelvű színházban is játszottam. Gimnáziumban aztán oroszul és franciául tanultam, majd jelentkeztem az ELTE francia szakára, de oda szerencsére nem vettek fel. Viszont felvettek a Nemzeti Színház stúdiójába, és egy év múlva – harmadszori nekifutásra – a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is. Utólag már örülök, hogy minden eredmény késett egy kicsit, mert így sokkal jobban tudom értékelni azt, amit elértem.
– Olvastam, hogy a fitnesz a hobbija. – Csak sajnos nincs rá időm, így otthon tornászom, és elkezdtem teniszezni is, hogy idős koromban legyen valami sport, amelyhez értek.
– Ahhoz mit szól, hogy a kereskedelmi csatornák célcsoportja a 18-49 éves korosztály? Mi több: már inkább a 18-39 éves néző? – Szerintem "nem csak a húszéveseké a világ". Azt vallom, hogy bárki jól érezheti magát a bőrében, aki jól ápolt és megfelelő az életfilozófiája.
– Önnek mi a filozófiája? – Hiszek a lélekvándorlásban. Ezt az életemet jól kell leélnem, úgy, hogy ne ártsak másnak. Szeretném megteremteni a külvilág és a magam közti harmóniát. Egyébként az a legnehezebb, hogy az ember elfogadja önmagát.
– Hogyan fogadjuk el önmagunkat? – A legfontosabb az, amit a delphoi jósdában is olvashatunk: "Ismerd meg önmagad, és légy mértéktartó!" Én mindenkinek elkészíttetném a horoszkópját. Nem azért, hogy kiderüljön, mi lesz a jövője, hanem azért, mert egy horoszkópból kiviláglik, milyenek az ember alaptulajdonságai, mik a hibái. Ha ezekkel tisztába kerül, akkor meg tudja találni a belső békéjét.
– Nagyon benne van az ezotériában? – Annyira azért nem. Szellemidézésen – mint Claudia a sorozatban – nem vennék részt. De nemrég egy újságcikkben egy látnoknő azt mondta nekem, hogy előző életemben én voltam Hugonnai Vilma, aki az első magyar orvosnő volt, és Zürichben tanult. Nyáron aztán jártam Zürichben, mert arrafelé nyaraltunk, és elmentem megnézni a környéket. Nem volt ismerős, pedig, ha tényleg ott éltem volna, akkor azonnal el kellett volna igazodnom az utcákon.
– Mi szeretne lenni következő életében? Ábrahám Edit már nem lehet. – Ez rossz hír. Merthogy szeretek Ábrahám Edit lenni
|