– Mennyire tud előre tervezni? Néha emberek csak úgy eltűnnek, "kiíródnak" a sorozatból.
– Szerintem engem szeretnek az írók és a sorozat készítői, bár nem csak ettől függ, ki megy, és ki marad. Egyébként szerződésünk van, az embernek pedig vannak megérzései: hátha nem vagyok olyan rossz, hátha izgalmas még a figura, hátha tudok még színészileg is belevinni új színeket, és talán szeretnek a nézők is.

– Olvastam valahol, hogy a Danit játszó Váradi Zsoltot a metró utasai inzultálták. Önnel történt hasonló dolog?
– Legfeljebb olyanok történtek, hogy összesúgtak a hátam mögött: "Ott megy Claudia! Tudod, az a gonosz!" Vagy amikor egy boltban függönyt vásároltam, olyan undokul szolgáltak ki, hogy azt el nem lehet mondani. Természetesen tudtam, hogy ez nem nekem szól, hanem a szerepemnek. De sokszor odajönnek, és biztosítanak arról, hogy mennyire szeretnek.

– Kap szerelmes leveleket?
– Igen. Volt olyan, amelyiktől meg is ijedtem. Egy férfi megírta, hogy szeret, imád, és vár engem Miskolcon, de a kis miniszoknyám legyen rajtam. Volt, aki e-mailezni akart velem, és azt írta, hogy én vagyok a nagy ő az életében. Ezektől tényleg megrémülök. Ne belém legyenek szerelmesek, hanem a húszéves lányokba!

– Milyen furcsa, hogy egy sorozattól kapta meg a nagy sikert...
– Hiszek abban, hogy az életben nincsenek véletlenek. Valamiért úgy kellett lennie, hogy ne a pályám elején jöjjenek a sikerek. A főiskola harmad-negyedévében például kaptam nagy filmszerepeket. Játszottam az Appassionatában, a Kettévált mennyezetben meg a Fekete rózsában. De mindig jött valami, ami megakasztotta a karrieremet. Amikor viszont megszületett a kisfiam, tudatosan vonultam vissza a színészettől. Éppen kéthetes korában például, amikor kaptam egy nagy filmfőszerepet, de visszautasítottam. Semmi pénzért nem hagytam volna ott a gyerekemet. Ehhez kapcsolódik egy nehezebb időszak is a Barátok közt-ből, amikor el kellett játszanom azt, hogy meghalt a fiam. Borzasztóan éreztem magam. Végigsírtam a forgatókönyv-olvasást és a felvételeket. Olyan két hetet jelentett ez az életemben, amit senkinek sem kívánok. Tökéletesen átéreztem a szereplő szenvedését.

– Nagyon fontosnak tűnik a családja.
– Az a legfontosabb. Apukám rendőr volt – sajnos, már nem él –, anyukám pedig adminisztrációs munkakörben dolgozott. Szegénységben, de nagy szeretetben – szinte vattába csomagolva – nőttem fel. Ezt a szeretet szeretném továbbadni én is a mostani családomban. A férjem informatikus, egy céget vezet, ez a második házasságom. Az elsőből született egy fiam, Péter, tizenkilenc éves lesz, és az ELTE Bölcsészettudományi karán magyar szakra jár.

– Az ifjú bölcsész hogy értékeli a sorozatot?
– Ugyan nem lát minden epizódot, de követi az eseményeket, és nagyon büszke rám.

– A család miképpen dolgozta fel azt, hogy egyik napról a másikra lett nagyon ismert?
– Tetszik nekik, de néha besokallnak. A fiam időnként oldalba bök, ha közösen vásárolunk, hogy menjünk innen, mert mindenki néz. Az engem is zavar, ha belebámulnak a tányéromba, hogy mit eszem. De ilyenkor arra gondolok, hogy ha véletlenül találkoznék Julia Roberts-szel, ugyanilyen idegesítően viselkednék.

– Szereti a sztárokat?
– Gyerekkoromban dzsesszbalettre jártam, és szteppelni is tanultam – Lehoczky Zsuzsa miatt. Musical-színésznő szerettem volna lenni, mert kilencévesen láttam a My Fair Lady-ben. Lenyűgözött. Ő volt Eliza, Básti Lajos pedig Higgins professzor. Amikor kijöttem a színházból, eldöntöttem, hogy színésznő leszek.

– Otthon mit szóltak ehhez?
– Nem örültek neki. Anyukám népi táncos is volt, és tudta, hogy a színpadi lét milyen nehézségekkel jár. Azt szerette volna, ha rendes polgári munkát találok. Ezért tanultam különböző nyelveket – gyerekkoromban németül, mert minden nyáron két hétig cseregyerekként az NDK-ban üdültem. Ennek az lett az eredménye, hogy később német nyelvű színházban is játszottam. Gimnáziumban aztán oroszul és franciául tanultam, majd jelentkeztem az ELTE francia szakára, de oda szerencsére nem vettek fel. Viszont felvettek a Nemzeti Színház stúdiójába, és egy év múlva – harmadszori nekifutásra – a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is. Utólag már örülök, hogy minden eredmény késett egy kicsit, mert így sokkal jobban tudom értékelni azt, amit elértem.

– Olvastam, hogy a fitnesz a hobbija.
– Csak sajnos nincs rá időm, így otthon tornászom, és elkezdtem teniszezni is, hogy idős koromban legyen valami sport, amelyhez értek.

– Ahhoz mit szól, hogy a kereskedelmi csatornák célcsoportja a 18-49 éves korosztály? Mi több: már inkább a 18-39 éves néző?
– Szerintem "nem csak a húszéveseké a világ". Azt vallom, hogy bárki jól érezheti magát a bőrében, aki jól ápolt és megfelelő az életfilozófiája.

– Önnek mi a filozófiája?
– Hiszek a lélekvándorlásban. Ezt az életemet jól kell leélnem, úgy, hogy ne ártsak másnak. Szeretném megteremteni a külvilág és a magam közti harmóniát. Egyébként az a legnehezebb, hogy az ember elfogadja önmagát.

– Hogyan fogadjuk el önmagunkat?
– A legfontosabb az, amit a delphoi jósdában is olvashatunk: "Ismerd meg önmagad, és légy mértéktartó!" Én mindenkinek elkészíttetném a horoszkópját. Nem azért, hogy kiderüljön, mi lesz a jövője, hanem azért, mert egy horoszkópból kiviláglik, milyenek az ember alaptulajdonságai, mik a hibái. Ha ezekkel tisztába kerül, akkor meg tudja találni a belső békéjét.

– Nagyon benne van az ezotériában?
– Annyira azért nem. Szellemidézésen – mint Claudia a sorozatban – nem vennék részt. De nemrég egy újságcikkben egy látnoknő azt mondta nekem, hogy előző életemben én voltam Hugonnai Vilma, aki az első magyar orvosnő volt, és Zürichben tanult. Nyáron aztán jártam Zürichben, mert arrafelé nyaraltunk, és elmentem megnézni a környéket. Nem volt ismerős, pedig, ha tényleg ott éltem volna, akkor azonnal el kellett volna igazodnom az utcákon.

– Mi szeretne lenni következő életében? Ábrahám Edit már nem lehet.
– Ez rossz hír. Merthogy szeretek Ábrahám Edit lenni